Adatközpontokkal foglalkozó ügyvédeink több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen, ezáltal bármilyen projektje is lenne, a megfelelő segítséget tudjuk nyújtani az Ön számára.
Ha Ön adatközpontokat fejleszt, üzemeltet vagy annak tulajdonosa mély és specifikus iparági ismeretekre van szüksége. A digitális infrastruktúra piaca az utóbbi időben nagyobb sebességbe kapcsolt, azonban mi már a kezdetektől fogva részt veszünk benne - ügyvédeink több mint 20 éve foglalkoznak adatközpontokkal. Elkötelezett jogi csapatunkkal együttműködve olyan tanácsokat kaphat, melyek kockázatmentessé teszik a projektjét.
Ez egy komplex terület, és mi segítünk Önnek megérteni, hogyan lehet gyakorlatias és hatékony módon megvalósítani az ügyleteket és eligazodni azon kötelezettségek és kihívások között, amelyekkel az ilyen típusú projektek járnak. Mivel számtalan alkalommal adtunk már tanácsokat a világ legnagyobb vállalatai számára, az Ön részére nyújtott szolgáltatásunk is meg fog felelni az Ön igényeinek.
Összeköttetést biztosítunk Önnek mindenhez és mindenkihez, amire és akire szüksége van, mivel régóta az iparág centrumában tevékenykedünk, még a jogi tanácsadás területén kívül is be tudjuk mutatni Önnek azokat a tanácsadókat és szakembereket, akik segítségére lehetnek projektje előrehaladásában.
Mindig az Ön végcéljára fókuszálunk. Annak érdekében, hogy zökkenőmentesen eljuthasson a céljához, a projekt teljes életciklusa során együttműködünk a többi jogi csapat munkatársaival - az ingatlanügyektől, a tervezéstől és az építéstől kezdve az ügyfelekkel kötött megállapodásokon, a kereskedelmi fejlesztésen, a létesítménygazdálkodáson és az energetikán át az informatikai és adatvédelmi, HR- és végül az esetleges fúziós és felvásárlási tanácsadásig.
- advising a global automotive manufacturer on its response to regulatory investigations across multiple jurisdictions
- supporting a special committee of a publicly listed multinational in connection with whistleblower allegations affecting its consolidated financial statements
- conducting an internal investigation for a global manufacturing group into data misreporting across 13 countries
- leading multiple investigations for a global professional services firm into partner misconduct, including allegations of bullying, sexual harassment and discrimination
- advising a defense sector client on export control-related internal investigations involving subsidiaries in Mainland China, with potential implications for U.S. and EU trade. One investigation required close coordination with the client’s compliance teams in the U.S., UK, Sweden, Belgium and China
Latest Betekintés
- legal updatesFinancing the Energy Transition
- legal updatesGlobal Sustainability & ESG Insights - June 2026
- legal updatesEU Legislation Roundup: June 2026
- podcasts and webcastsEnergy Transition Series - Project Financing BESS: Comparing the UK market to emerging debt structures in Continental Europe
Latest News
- irodai hírekEversheds Sutherland continues European expansion with further strategic partner hire in project finance
- ügyfélhírekEversheds Sutherland powers 12 key deals for Gresham House Energy Storage Fund in three-week surge
- ügyfélhírekEversheds Sutherland advises Schroders Greencoat on acquisition of Dutch biomethane platform
- ügyfélhírekPowering Pod’s next phase of fleet electrification with EO Charging acquisition
legal updates
2026. július 10.
Financing the Energy Transition
legal updates
2026. július 10.
Global Sustainability & ESG Insights - June 2026
legal updates
2026. július 08.
EU Legislation Roundup: June 2026
podcasts and webcasts
2026. július 08.
Energy Transition Series - Project Financing BESS: Comparing the UK market ...
irodai hírek
2026. június 15.
Eversheds Sutherland continues European expansion with further strategic pa...
ügyfélhírek
2026. június 09.
Eversheds Sutherland powers 12 key deals for Gresham House Energy Storage F...
ügyfélhírek
2026. május 28.
Eversheds Sutherland advises Schroders Greencoat on acquisition of Dutch bi...
ügyfélhírek
2026. május 19.
Powering Pod’s next phase of fleet electrification with EO Charging acquisi...